Pokorni Zoltán: szelektív a magyar iskolarendszer
2012. 08. 23. Írta: MTI
Az Országgyűlés Oktatási bizottságának fideszes elnöke erről csütörtökön beszélt a Raabe Tanácsadó és Kiadó Kft. harmadik országos tanévindító konferenciáján, Budapesten.Pokorni Zoltán szerint szelektív a magyar iskolarendszer, aminek három oka van: az iskolafenntartás szétaprózottsága, a kevés közfinanszírozott tanóraidő és a túlzottan tananyagcentrikus pedagógiai gyakorlat.
A politikus azt mondta: a Nemzeti alaptanterv "olyan mértékben terjeszkedik túl, hogy azt képtelen megtanulni bármelyik gyermek", s illúzió, hogy ez a nemzet kulturális egységét szolgálja.
Pokorni Zoltán megjegyezte, "továbbmegyünk egy rossz úton, egy tananyagcentrikus úton, melynek következménye, hogy nem tudunk odafigyelni a hátrányos helyzetű gyermekekre", holott minden diák egyéni, külön figyelmet érdemelne, ideértve a legtehetségesebbeket is.
Kitért arra: az iskolafenntartás kérdését annak szétaprózottsága miatt át kellett gondolni, mert Európában a magyar iskola a legképtelenebb arra, hogy a szülők társadalmi állapotát ellensúlyozza, s így a szegény diákoknak a legkisebb az esélyük a felemelkedésre. Kiemelte: Magyarország adja a kontinensen a legkevesebb időt közpénzből tanórákra, emiatt a jómódúak kénytelenek pluszpénzért megvásárolni gyermekeiknek a tanórán felüli képzéseket.
Közlése szerint a kormányzat eredeti szándéka az volt, hogy az iskolák irányítási és működtetési feladatait az állam vegye át, azonban a vagyongazdálkodási bevételt és az iparűzési adót "nem tudta magához húzni a kormányzat" az önkormányzatoktól, ezért hagytak finanszírozási feladatokat a településeknél is. Rámutatott arra: az állam megkapja az iskolák szakmai-személyi irányítási jogait, az önkormányzat pedig a működtetés terhét, a pedagógusbért tehát az állam, a rezsiköltségeket pedig az önkormányzatok fizetik.
Az országgyűlési bizottság elnöke közölte, a jogszabályi változások közül egyedül a mindennapos testnevelés az, amelyet már most szeptembertől bevezetnek egyes évfolyamokon. Meglátása szerint ez jelentős gondot nem okoz ebben a tanévben, ugyanakkor a 2013-2014-es, illetve a 2014-2015-ös tanévben "lesznek gondok", mert akkor az iskoláknak sportolásra alkalmas helyiségeket kell építeniük, kialakítaniuk vagy bérelniük, hogy felmenő rendszerben a többi évfolyamon is megvalósuljon a mindennapos testnevelés.
Pokorni Zoltán azt mondta, a pedagógus-életpályamodell 2013. szeptemberi bevezetéséhez szükséges pénz kifizetésére megvan a kormányzati szándék, a 2013-ra szóló költségvetési tervezetben ennek fedezetét elkülönítették.
Felvetette, hogy a pluszpénz "képes lesz-e különbséget tenni jó és rossz tanár között". Meglátása szerint ennek megállapításához pedagógusértékelési és -minősítési rendszert kell kidolgozni, hogy "csak azt finanszírozza a társadalom és gazdaság, ami teljesítmény".
Szólt arról is: nem tartja jó lépésnek, hogy előre hozott érettségit csak idegen nyelvből és informatikából, illetve olyan tárgyakból lehet tenni, amelyek oktatása a középiskolák 4. évfolyama előtt ér véget. Véleménye szerint meg kellett volna hagyni a 4 éves szakmunkásképzést a 3 éves mellett. A 2013-2014-es tanévtől bevezetendő, kizárólagosan 3 éves időtartamú szakképzésben a tanidő csökkenését a közismereti tárgyakon spórolják meg - állapította meg.
Philipp Haussmann, a kiadót fenntartó német Klett-csoport igazgatósági tagja elmondta: missziójuk, hogy azoknak segítsenek, akik a jövő nemzedékeit nevelik. Fontosnak nevezte, hogy az egészségügyi ismeretekre és a környezettudatosságra nevelés is szerepeljen a tantervekben, de úgy véli, "a döntő faktor" továbbra is a tanár marad.
A konferencián előadást tart még Rozmis Ildikó, Budapest Főváros Kormányhivatala hatósági osztályának vezetője, Gáspárné Szokol Márta ügyvéd, Gilicze Zoltán, a XII. kerületi önkormányzat oktatási és közművelődési irodájának vezetője, továbbá Gera Tibor és Lóczi Tünde közoktatási szakértő.
Vissza a főoldalra >
- Oktatási naptár
- Online könyvek
- Online lapok
- Dokumentumtár
- Jogszabályfigyelő
- Szakértői kérdés-válasz
-
Webáruház kosár
nincs termék a kosarában
Virtuális képeslap
Küldjön virtuális képeslapot!
Lepje meg barátait, kollégáit!

A közelgő ünnepek, névnapok, vagy születésnapok alkalmából küldjön online képeslapot szeretteinek, barátainak, kollégáinak!
No, és böngésszen bátran a naponta frissülő cikkek között.
Tovább a képeslapküldésre >
Hírlevél feliratkozás
Iratkozzon fel hírleveleinkre, és az Agresszióról óvodapedagógusoknak, tanítóknak e-bookot kapja ajándékba!
Keresés oldalainkon
Oktatási naptár
Képzéseink
rss
Tekintsen bele legújabb képzéseink programjába!
-
IV. Országos Tanévindító Konferencia
2013. augusztus 22. - Budapest -
A nem állami és nem önkormányzati intézményeket érintő aktuális jogszabályváltozások
2013. július 04. - Budapest -
Alapítványok a közoktatásért
2013. június 06. - Budapest
Pályázatfigyelő
rss
Új pályázati lehetőségek a közoktatásban!
-
Festménynovella-pályázatot írtak ki a Szegedi Nyári Tárlatra
2013. május 13. - -
Gyerekek nyári étkeztetése
2013. május 14. - -
Pályázat középiskoláknak Amerika Nap megrendezésére
2013. május 15. -
Fórum friss
-
Idegennyelv
Utolsó hozzászólás: 2013-02-13 23:18 -
Iskolaéretlen gyermekek
Utolsó hozzászólás: 2012-09-14 19:44 -
A köznevelési törvény koncepciója
Utolsó hozzászólás: 2011-09-30 03:03
Szakértői kérdés-válasz
-
munkaviszony megszüntetése
Utolsó hozzászólás: 2013-05-14 15:32 -
2011. évi CXC. törvény 2. és 3. számú melléklet
Utolsó hozzászólás: 2012-10-18 01:49 -
Képesítési feltételek a szakképzésben
Utolsó hozzászólás: 2012-10-18 01:42